Segítünk otthont teremteni!

„Ez a mi otthonunk, hogy legyen honnan elfutni, és legyen hova visszatérni.”
Találó az idézet, hiszen éppen azért szeretne mindenki saját lakást, házat vagy épp csak egy apró lakrészt magának, hogy legyen egy hely, ahol átérezheti az otthon melegét. Tenni akarással, törődéssel, kompromisszumokkal, sokszor feszültséggel, de tegyük hozzá, leginkább vágyakozással jár, míg eljutunk az első ötlettől egészen addig, hogy leülünk a kanapéra és elégedetten nézünk körbe újdonsült otthonunkban.
Ilyenkor végre kifújjuk magunkat s talán sokakban mint a filmkockák, úgy elevenednek fel az építkezés pillanatai. Mi, a Sióház Centrum csapatának tagjai mind azon vagyunk, hogy a képzeletbeli mozi ne csak a happy end miatt maradjon emlékezetes, hanem azért is, hogy visszatekintve azt láthassák: inkább öröm, mint vállalt nyűg volt az otthonteremtés. 

Igyekszünk az építkezés majd minden fázisát megkönnyíteni, segítséget nyújtani a legjobb alapanyagok kiválasztásában, megtalálni a legkézenfekvőbb megoldásokat akár építkezik, akár meglévő értékeinek felújítását tűzte ki célul. Kertépítés, hőszigetelés, burkolatok vagy szaniterek – mi ezekben is otthon vagyunk.
Ha pusztán a képzelet nem segít, térjen be új áruházunkba, ahol testközelbe kerülnek azok a termékek, amelyek idővel falakat alkotnak, s amik végső soron kényelmessé, esztétikussá teszik az áhított építmény minden szegletét.
S ha már idézettel kezdtük, azzal is zárjuk gondolatainkat, mert való igaz: „Amelyik ház arra épül, hogy otthona legyen egy családnak, és úgy épül, azok építik, akik otthont akarnak belőle maguk köré: abból a házból otthon lesz.„

Szolgáltatás


  • Szaktanácsadás
    Szaktanácsadás Telephelyeinken kollégáink mindig naprakész információkkal segítenek, legye...
  • Anyagszükséglet számítás
    Anyagszükségleti számítás Az építőanyagok beszerzésénél érdemes figyelmet fordítani a meg...
  • Költségkalkuláció
    Költségkalkuláció A tervszámítás és az igények pontos meghatározását követően a Sióház Cen...
  • Vakolatminta
    VakolatmintaA homlokzat színezése előtt lehetőséget biztosítunk Önnek, hogy kipróbálja a k...
  • Látványtervezés
    LÁTVÁNYTERVEZÉSAz építészeti tervrajzok, a belsőépítészeti elrendezés rajzok alapján nehéz...
  • Házhozszállítás
    HázhozszállításTelephelyünk hatalmas árukészletekkel rendelkezik, melyek akár azonnal házh...
  • Vásárlási utalvány
    Vásárlási utalványAz utalvány segítségével Ön praktikus ajándékkal kedveskedhet szerettein...
  • Térkő mintakert
    Térkő mintakertLehetőséget biztosítunk Önnek térkő mintakertünkben, hogy kiválassza ...

Jót tenni jó! 

Az ÚJHÁZ CENTRUM
idén is újjávarázsol egy ovis mosdót!


Várjuk az óvodák pályázatát!


2019 . május 13. és június 30.

között a pottomfurdo@uj-haz.hu e-mail címre vagy a

www.facebook.com/pottomfurdoprogra Facebook-applikáción keresztül.
A pályázat keretében a nyertes óvoda egy kiválasztott mosdóját felújítjuk maximum 1 millió forint értékben.


Különdíjként a 10 legtöbb szavazatot gyűjtő óvodának kültéri újHÁZikó játszóházat adományozunk.


Hírek, újdonságok

Nálunk több tucat gyártó, több mint 10 000 terméke közül választhat! Hatalmas raktárkészletünk és folyamatosan bôvülô áruválasztékunk biztosítja a gyors és pontos kiszolgálást, hogy Önnek ne kelljen várakoznia! És ez még nem minden! Folyamatos akcióink mellett, hasznos szolgáltatásokkal várjuk, amelyek megkönnyítik a döntést és egyszerûbbé teszik a vásárlást, legyen szó felújításról vagy építkezésrôl.